Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Daniel Radcliffe új filmje

2009.08.03

A Harry Potter filmek sztárja még be sem fejezte a varázslótanonc történetét, máris a következő szerepére készül.

Daniel Radcliffe, a Harry Potter sorozat címszereplője már megkezdte a felkészülést következő szerepére. Az igaz történetet alapuló filmben egy fotóriportert alakít majd, aki képeivel felhívta a figyelmet a Szomáliában dúló polgárháború borzalmaira a kilencvenes években. A fiatal színész most arra igyekszik rávenni a produkció vezetőit, hogy szomáliai színészeket szerződtessenek, így őrzve meg annak hitelességét.

Az út a cél című film Dan Eldon, brit fotós életén alapul, akinek a munkái segítettek a szomáliai polgárháború nemzetközi megismertetésében. A 20 éves főszereplő szeretné, ha azzal tisztelegnének az áldozatok és leszármazottaik előtt, ha a filmben ebből az országból származó színészeket alkalmaznának.

„Nem akarom, hogy elkövessük azt a hibát, mint A sólyom végveszélyben-nél, hogy Afrika egyik részén filmezünk, de egy teljesen más területről hozunk színészeket, csak mert „egyformák és úgysem veszi észre senki”. Ez is a rasszizmus egyik formája és sajnos gyakori. Szóval nagyon remélem, hogy sikerül szomáliai színészeket és statisztákat alkalmazni.” – közölte Radcliffe.

Ridley Scott 2001-es háborús filmjében, A sólyom végveszélyben-ben ugyanis nem szomáliai színészek voltak, noha a történet ebben az országban dúló háborúról szólt.
Forrás: One Média Hírügynökség

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.